Szegedi Vízipóló Suli hivatalos honlapja

A hét legkomolyabb kihívása a Komjádi Kupa elődöntője lesz számunkra. Szombaton és vasárnap Budapesten, a Komjádi Béla uszodában rendezik meg a négyes döntőt, amelynek résztvevője lesz csapatunk.

Egy éve bronzérmet szereztünk hazánk egyik legrangosabb utánpótlás sorozatában és most is szeretnénk eredményesen zárni a tornát.

A szombati elődöntőben (kezdés: 16.30) a Miskolc lesz az ellenfelünk. Riválisunk eddig remekel, hiszen megnyerte az A csoport küzdelmeit, megelőzve az Eger, a Fradi és a Debrecen csapatát. A legjobb nyolc között is hazai környezetben szerepelhettek, és 18-13-ra nyertek azzal a Szolnokkal szemben, akit mi is legyőztünk a szegedi csoportmeccseken. Komoly kis meccs vár ránk, így nagy koncentrációra, jó játékra lesz majd szükség ellenük.

 

Mi is remek formában utazunk majd a budapesti eseményre. A szegedi selejtezőt veretlenül zártuk, legyőztük az OSC-t, a Szentest és az említett Szolnokot, majd a negyeddöntőben az UVSE ellen is diadalmaskodtunk. A felnőtt keretből Danka Benedek, Bóbis Botond, Sziládi Kristóf, Klár Gergely és Kasza Dániel kerül be a csapatba, de az ifinkre épülő „Komjádi kupás” csapatunk nagyrésze rendszeresen szerepet kap az OB I-ben, így tapasztalatban így sem lesz hiány. Juhász Zsolt vezetőedző és szakmai stábja, Kiss Csaba, Lehmann István egész héten hangolja a fiúkat a nagy eseményre.