Szegedi Vízipóló Suli hivatalos honlapja

Ferencváros-SZVPS KomlexLabor 10-7 (2-3, 2-0, 3-2, 3-2)
SZVPS KomlexLabor: Magony – Leinweber 4, Varga M., Horváth V., Molnár M., Pörge Zs. 1, Molnár H 1. Csere: Meleg, Körtvélyessy, Báthory 1, Kozma, Lalia. Vezetőedző: Juhász Zsolt.

Jól kezdtük a szombat délutáni elődöntőt a Fradi ellen. Leinweber Olivér révén szereztünk vezetést, amire jött a válasz,, de Oli ismét villant így 2-1-re vezettünk. Ismét egyenlített a Fradi, de a negyed hajrájában Pörge Zsombor bombázott a kapuba, így 3-2-re vezettünk az első negyed után.

Kimaradtak a helyzeteink, így a Ferencváros előbb egyenlített, majd a meccsen először vezetett, 3-4. Ez volt végül az eredmény a félidőben.

Jól indult a harmadik negyed: Leinweber Olivér góljával egyenlítettünk, 4-4. Ezután azonban többet hibáztunk, ellenfelünk pedig ezt büntette, így 7-5-re húzott el. Jött a befejező nyolc perc. Egy rossz védekezés után ismét az FTC szerzett gólt, de erre gyorsan válaszolt Báthory Balázs, 6-8. Jött egy Fradi büntető, de Molnár Hugó révén mi is szereztünk egy gólt, 9-7. Mentünk előre, volt kapufánk, kimaradt helyzetünk, de végül nem sikerült már gólt szereznünk, így vereséget szenvedtünk, vasárnap a bronzéremért a Vasas ellen küzdünk.