Szegedi Vízipóló Suli hivatalos honlapja

Parádés meccsen, idegenben 9-7-re nyert az SZVPS ifi az I. osztályú bajnokságban a Honvéd otthonában!


Honvéd-Szegedi Vízipóló Suli 7-9 (4-2, 1-2, 0-2, 2-3)

SZVPS: Katona Bálint – Lakatos 2, Szporny 3, Antal 2, Mikházi Zs., Leinweber O., Horváth V. 1. Csere: Katona Barnabás, Pörge 1, Berkó, Savanya, Tatár B., Horváth D. Vezetőedző: Lehmann István.

Horváth Vencel révén szereztünk vezetést, ezután azonban négy hazai gól született, így 4-1-re lépett el a Honvéd. Az első negyed hajrájában Pörge Zsombor szépített, majd Szporny Armand találatával indult a második nyolc perc. Visszajöttünk a meccsbe! Sőt, Szporny révén egyenlítettünk is, azonban a fővárosiak még egyszer a kapunkba találtak, a félidőben 5-4 volt a javukra.
Lakatos Soma és Antal Csongor révén fordítottunk, remekül indítottuk a harmadik negyedet. 6-5 már a javunkra, sőt, Lakatos révén először vezettünk két találattal: 7-5. Jól bírtuk a hajrát, Szporny és Antal Csongor is eredményes volt, így a végén nagyszerű, 9-7-es győzelmet arattunk idegenben. Szép volt fiúk!

Lehmann István: – Fantasztikus kapusteljesítményünknek köszönhető ez az igen értékes győzelem! Az első negyedben álmosan kezdtünk, de onnantól kezdve összeállt a játékunk. Szép héten vagyunk túl, köszönöm a Fiúknak!

Fotó: Szokodi László