Szegedi Vízipóló Suli hivatalos honlapja

Veretlenül végzett a K&H Bank-kupa U14-es fiú vízilabdatorna élén a magyar A válogatott. A mieink négy meccsen négy győzelmet arattak. A viadal legjobb játékosának a szegedi Horváth Vencelt választották meg.

Dr. Molnár Tamás, Varga Tamás, Kiss Csaba, Szabó Zoltán, Mód Péter, Juhász Zsolt, Varga Péter, Vincze Balázs. Micsoda vízilabdások. A felsorolt úriemberek mind-mind feltűntek a szegedi K&H Bank-kupa U14-es fiú vízilabdatornán. Akadt közöttük, aki tevékeny részese volt a kiválóan sikerült kupának, akadt köztük azonban olyan, aki csak a tehetséges gyerekekre volt kíváncsi.

A péntektől vasárnapig tartó rendezvényt remekül szervezte meg a Szegedi Vízipóló Suli és a Magyar Vízilabda-szövetség, remek, összesen 10 izgalmas meccset láthatott a népes publikum.

Szerencsére a magyarok kitettek magukért, az A csapat minden meccsét megnyerve lett tornagyőztes, a B csapat a dobogó harmadik fokára állhatott fel. A második hely az egykori szegedi játékos, Aljosa Kunac által irányított horvátoknak jutott.

Ami külön öröm volt, hogy a tornagyőztes csapatban három szegedi játékos is meghatározó szerepet töltött be. Horváth Vencel lett a torna legjobb játékosa, de Pörge Zsombor és Leinweber Olivér is kiválóan teljesített.

– Felejthetetlen élmény marad számomra ez a szegedi kupa – nyilatkozta a díjátadó után az SZVPS játékosa, Horváth Vencel –, nagyon sokat edzettünk, de ennek meglett az eredménye. Csak legmerészebb álmunkban gondoltuk, hogy mi lehetünk majd a győztesek, hiszen a szerb és a horvát vízilabda utánpótlásvonalon is a legjobbak közé tartozik a világon. Remek közösséget alkottunk, az eltelt tíz napban nagyon barátokká váltunk.

– A szlovákok elleni meccs után – vette át a szót Pörge Zsombor – odajött hozzám Juhász Zsolt, aki kilenc évig játszott Szegeden. Dicsérő szavakat mondott, és útravalóval látott el. Csak pislogtam, hogy egy ilyen nagyszerű játékos éppen nekem mond ilyen szépeket. Ezt nem feledem sosem, és ezt a kupát sem, mert minden meccs egy nagy élmény volt minden játékosnak. Jó érzés volt átvenni az aranyérmeket.

– Az első meccsen Szlovákia ellen kicsit mindannyian izgultunk – zárta az értékelést a harmadik szegedi játékos, Leinweber Olivér –, utána azonban meccsről meccsre egyre jobbak lettünk, és végül magabiztosan lettünk tornagyőztesek.

A K&H Bank-kupa végeredménye: 1. Magyarország A, 2. Horvátország, 3. Magyarország B, 4. Szerbia, 5. Szlovákia.

A torna legjobb játékosa: Horváth Vencel (Magyarország A), a legjobb kapusa: Tomislav Stricevic (Horvátország), a gólkirálya: Varga Vince (Magyarország A).

Pörge Zsombor gólerősen játszott.