Szegedi Vízipóló Suli hivatalos honlapja

2020-ban, Leinweber Olivér, az SZVPS utánpótlás-válogatott játékosa vehette át a dr. Török Béla által alapított vándorserleget.

2001 óta minden évben jutalmazzuk a legtehetségesebb szegedi fiú vízilabdást. Egykori játékosunk, klubunk elnökségi tagja, dr. Török Béla alapította ezt az elismerést. Szombaton a megyei derbi, a Szeged-Szentes MK-meccs szünetében adtuk át a díjat. Hatalmas taps volt a jutalma Leinweber Olivérnek. Utánpótlás-válogatott játékosunk örömmel vette át a serleget.

„Ez hatalmas motivációt jelent nekem – nyilatkozta a Deák gimnázium leendő tanulója. – Nagyon büszke vagyok, hogy az én nevem is felkerült erre a díszes serlegre, biztos vagyok abban, hogy otthon ez egy főhelyre kerül majd. Sokat kell még dolgoznom, edzenem, de ha rápillantok majd a serlegre, akkor ebből erőt meríthetek. Köszönöm a díjat, nagyon boldog vagyok.”