Szegedi Vízipóló Suli hivatalos honlapja

Vasárnap megkezdődik az utánpótlás-bajnokságban a küzdelem. Az A csoportban három csapatunk szerepel. A Tiszavirág SZVPS gyerekcsapata játssza az idény első bajnokiját. Lehmann István együttese vasárnap 10 órakor a BVSC otthonában szerepel. A trénerrel beszélgettünk.

– Mit vársz a szezontól?

– Egyelőre még nehéz bármit is jósolni, mert nem igazán ismerjük az ellenfeleket, így úgy fogalmaztam, hogy még a sötétben tapogatózunk. Célunk az első tízben végezni, jó lenne az közvetlenül az élmezőnyhöz tartozni.

– Nagy változás történt a csapatnál, több játékos is korosztály váltott!

– Bizony, és fájó szívvel köszöntem el a fiúktól, hiszen 4 évet dolgoztunk közösen, így érzelmileg is hozzám nőttek a játékosok. De ilyen az élet, megy tovább, jöttek a 2003-asok, akik között többen is nagyon ügyesek. Sokat edzettünk, az utolsó időszakban többen is betegek voltak, de most már minden rendben.

– Mit vársz a BVSC ellen?

– Remélem a szebbik arcunkat mutatjuk majd meg. A közelmúltban Szolnokon egy felkészülési tornán legyőztük a jó erőkből álló Szolnokot, majd a papíron gyengébb Tatabányától kikaptunk. Egyelőre még kétarcú a csapat. A BVSC is jó, van 2-3 kimondottan ügyes játékosa, így nagyon oda kell figyelnünk, de bízom a fiúkban.

– Süli Róbert –