Szegedi Vízipóló Suli hivatalos honlapja

Az SZVPS serdülő csapata szombaton a Magyar Kupa négyes döntőjében szerepel. Juhász Zsolt együttese a döntőbe jutásért a BVSC ellen csatázik. A meccs 10 órakor kezdődik a Hajós Alfréd uszodában.

– Egész héten szépen dolgoztak a fiúk, komolyan és koncentráltan edzettek. Persze, van bennük izgalom, de mindig azt mondom nekik, hogy élvezzék a meccset, élvezzék a játékot, azt, hogy ott lehetünk a legjobbak között. Éremmel szeretnénk hazatérni, ezért mindent megteszünk. Komoly és négy erős csapat küzd az elsőségért. Nagyon örültem ennek a sorozatnak, a Magyar Kupának már a csoport küzdelmekben éles meccseket vívtunk. Tizenkilenc fős a keretünk. Mindenki jön, mert egy vagyunk egy csapat. Nem teszek terhet a srácokra, mindenre van forgatókönyvünk, felkészültünk, egy a feladatunk, hogy minden percét élvezzük a budapesti négyes döntőnek – nyilatkozta a vezetőedző, Juhász Zsolt.

A program
Szombat, 10 óra: SZVPS-BVSC
11.15: UVSE-Vasas
15 óra: bronzmérkőzés
16.15: döntő

Így harcoltuk ki a négyes döntőbe jutást:
SZVPS-OSC 14-7 (4-2, 3-2, 6-2, 1-1)
SZVPS: Magony – Leinweber O. 4, Meleg, Körmendi 1, Horváth, Pörge Zs. 3, Molnár H. Csere: Gyovai (kapus), Varga M. 3, Körtvélyessy, Lalia, Báthory 2, Kozma, Duldás 1. Vezetőedző: Juhász Zsolt.