Véget ért a 2021-2022-es szezon. Sok szép eredménnyel zárt a Szegedi Vízipóló Suli. A meccsmentes időszakban sem maradunk vízilabda nélkül. Edzőinkkel értékeljünk az idényt. Az első részben a bronzérmes ificsapat mesterével, klubunk szakmai igazgatójával, Lehmann Istvánnal beszélgettünk.
– Az idény kezdés előtt gondoltad volna, hogy a végén ilyen sikereket érünk el?
– Titkon reménykedtem! Arra azért számítottam, hogy a serdülők éremesélyesként veszik fel a küzdelmet. Január környékén pedig az ifiknek is mondtam, hogy képesek lehetnek egy csodás sikerre. Végül úgy zártuk ezt a szezont, amire mindenki nagyon büszke lehet. Megérte az a rengeteg energia, amit beletettünk, edzők, gyerekek és szülők egyaránt. Csodás volt megélni a győzelmeket.
– Az elért eredmények nagyon szépek, éppen ezért még nagyobb kihívás vár a klubra a következő szezonban!
– Pontosan így van, még nagyobb munka vár ránk, és még többet kell mindannyiunknak dolgoznia azért, hogy jobbak legyünk, és továbbra is a legjobbak között legyünk. Ezzel tisztában vagyunk, így vágunk majd neki a felkészülésnek.
– Több játékosod is kiöregedett az ifi korosztályból. Hogyan éled meg, hogy már nem dolgozol tovább velük?
– Nehezen, hiszen ez a korosztály igazán közel került hozzám. Remek kis csapat volt a vízben, a parton, az életben, szóval mindenhol. Jó volt velük együtt dolgozni, mert remek közösséget alkottak, a szülők is mindenben támogattak, ők is minden helyzetben velünk voltak. Nehéz az elengedés, de ilyen az élet. Én nagyon bízom benne, hogy nem távolodnak el tőlünk, megmaradnak mindannyian az SZVPS-család tagjának.
– Hogyan alakul a nyári program?
– A héten még levezető edzések szerepelnek a műsoron, utána lesz egy kis pihenő, a kicsiknek nyári tábor, majd július 11-én elkezdjük a felkészülést. Tervben van egy edzőtábor is, hogy minél jobban felkészüljünk a 2022-2023-as szezonra. Szeretnék mindenkinek jó nyarat kívánni, és megköszönni mindenkinek, a klubvezetésének, a munkatársaimnak, a játékosoknak, a szülőknek, a szurkolóknak az egész éves segítségüket, támogatásukat.