Szegedi Vízipóló Suli hivatalos honlapja

Remek sikerrel zárta a világ legnagyobb utánpótlás-vízilabdatornáját Olaszországban a Szent-Györgyi SZVPS I. csapata. Lengyel Gábor és Éles Vilmos U11-es együttese a közel 100 fős mezőnyben a harmadik helyet szerezte meg.

Idén két csapattal indult a világ legnagyobb utánpótlás-vízilabdatornáján az olaszországi Lignanóban, a HaBaWaBán a Szent-Györgyi SZVPS U11-es együttese. Az első csapat, amelynek Lengyel Gábor és Éles Vilmos volt az edzője, a harmadik helyet szerezte meg. Csongrád megyei együttes ilyen jó helyezést még sohasem ért el. A második csapat, amely jóval fiatalabbakból állt – edzőjük az a Kiss Csaba, aki a ContiTech Szeged Diapolo csapatkapitánya –, a 69. helyen végzett, az utolsó meccseken remek győzelmeket értek el.
A Szent-Györgyi SZVPS I. (Horváth Vencel, Lédeczi Levente, Leinweber Olivér, Molnár Benedek Manó, Molnár Lóránd Húgó, Meleg Richárd, Magony Kristóf, Körtvélyessy Vilmos, Körmendi Zénó, Kozma Noel, Farkas Ádám, Pörge Zsombor, Papp Ákos) viszont 6 nap alatt 12 meccset játszott, 11-szer nyert, egyetlen vereséget szenvedett, azt is az elődöntőben a francia Marseille ellen.
A fiatalok gólkülönbsége is remek volt, 113 gólt dobtak, és összesen 19-et kaptak. A gyerekek és edzőik a népes szegedi szurkolótábor előtt méltán ünnepelték magukat.

– Ezt látnia kellene sok embernek, ami ezen a nagyszerű eseményen zajlik. Hihetetlen a hangulat, a világ számos pontjáról érkező csapatok, anyukák, apukák, testvérek és rokonok varázsolnak fantasztikus hangulatot a csodaszép helyen, közvetlenül a tengerpart közelében található sportkomplexumban. Ez minden kisgyerek számára nagy lökést ad, olyan élménnyel gazdagodik, ami még jobb csapattá kovácsolja össze őket. A döntő olyan, mintha BL-finálé lenne. Az országok himnuszai vezetik fel, és totális telt ház előtt zajlik. A záróünnepség a komplexumban található sportcsarnokban volt, a díjakat, okleveleket, érmeket pedig olasz pólós klasszisok adták át – nyilatkozta Szabó Zoltán, az SZVPS szakmai igazgatója.
Az SZVPS pénteken egy nagy záróbulival zárja az idényt.

Eredmények: Szent-Györgyi SZVPS I.–Selection Champagne-Ardenne 11–1, –Quinto 7–2, –Club Aquatico 14–0, –Steaua 9–0, –Salerno 18–0, –Pécs 13–0, –Gezira 12–1, –Genovesi 8–1, –Eger 8–1, –Padova 8–6, –Catania 3–2, –Marseille 2–5.