Szegedi Vízipóló Suli hivatalos honlapja

Parádés győzelmet arattunk szombat délután a Ferencváros ellen az országos serdülő bajnokság nyolcas döntőjében, a Final8-ban. Ez a siker azt jelenti, hogy vasárnap 11.30-kor az ötödik helyért csatázunk.

Nem indult jól a meccs. Kicsit bealudtunk, így a Fradi meglépett tőlünk, már 4-2-re is vezetett az első negyedben. Összekaptuk magunkat, így a hajrában sikerült egyenlítenünk, így az első nyolc perc után 4-4 állt az eredményjelző. Hatalmas segítséget kaptunk a lelátóról, az SZVPS-család tolt bennünket előre. Mi pedig mentünk. Sikerült megszerezni a vezetést, jól védekeztünk, elől pedig egyre eredményesebbek lettünk. A félidőben 7-5 volt ide.

És ha egy üzlet beindul: egy olyan nyolc perc jött, ami sokáig emlékezetes marad. A lelátó majd felrobbant. Jöttek a gólok, mi pedig nagyon elkaptunk a fonalat. Ezt a felvonást 6-2-re nyertük meg, 13-7 volt nekünk. Vastaps volt a jutalmunk!

Az utolsó negyedben egy célunk volt: tartani a magabiztos vezetést. Ez okos játékkal sikerült, így megnyertük a meccset, vasárnap 11.30-kot az ötödik helyért folytatjuk a küzdelmet.

SZVPS–FTC 14–9 (4–4, 3–1, 6–2, 1–2)
Országos serdülő Final8, 5-8. helyért, Szeged, Tiszavirág Sportuszoda, 100 néző.
SZVPS: Magony – Leinweber O. 4, Meleg, Horváth V. 3, Körtvélyessy 1, Pörge 4, Molnár Hugó. Csere: Gyovai (kapus), Seres, Körmendi 1, Kozma, Sallai, Molnár Manó 1. Vezetőedző: Juhász Zsolt.

Fotó: Szokodi László